A gépek leegyszerűsítették a munkát, a munkaműveletek monoton módon ismétlődtek, a legtöbbjüket rövid betanulási idő alatt el lehetett sajátítani. A munkavégzéshez szükséges ismeretek „szavatossági ideje" ebben a környezetben élethosszig terjedt, s a munka nem igényelt állandó újratanulást.

Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

A 20. század utolsó évtizedeiben azonban alapvetően megváltozott a tanulás szerepe a gazdaságban. A változás lényegileg egyetlen korszakos átalakulásra: az infokommunikációs technológiák előretörésére vezethető vissza. A gazdaság minden szegletébe behatoló információs technológia köztudottan a variabilitásra, a gyors váltásokra épül, és soha nem látott mértékben serkenti és gyorsítja az innovációt. A termelés rugalmassága, a gyors váltások feltételezik az emberek rugalmasságát, az pedig a folyamatos tanulást. Felmerül a kérdés: mennyire jellemző az innovációk kiváltotta permanens tanulás a hazai menedzserekre és a munkavállalókra? Mennyire rugalmas és tanulékony a magyar munkaerő?

Előre bocsátjuk, hogy a tanulással kapcsolatos statisztikai adatgyűjtés még ma is meglehetősen hézagos, különösen az a fejletlenebb országokban. A nemzetközi szervezetek adatai azonban arra utalnak, hogy Magyarország sereghajtó a permanens tanulást tekintve:az utolsók között van az EU-tagországok rangsorában az élethossziglani tanulásban, csak Romániát és Bulgáriát előzi meg. A 25-64 év közötti lakosok mindössze 2,8 százaléka vesz részt szervezett tanulásban vagy továbbképzésben, míg Dániában ez az arány 32,8, Ausztriában 13,6, de még Csehországban is 7,5 százalék, több mint kétszerese a magyar adatnak.

Még aggasztóbb a kép, ha dinamikájában nézzük az élethossziglani tanulásban elfoglalt pozíciónkat. Ha felnőttkori tanulást mérő ún. LLL Index alapján teszünk összehasonlításokat Finnország és Magyarország között, akkor nemcsak a finn és a magyar adatok nyomasztó különbsége adhat okot aggodalomra, hanem az adatok dinamikája is. Magyarország vonatkozó adata 2010-ben rosszabb, mint 2003-ban volt, a különbség az utóbbi nyolc évben tovább nőtt. Természetesen ez részben betudható a válságnak, de számos vállalat és ország éppen a válságban erősíti innovációs tevékenységét, ami a kilábalást képes nagyban előmozdítani.

1. ábra

Forrás: az Eurostat táblázatai

Nem csoda, hogy ilyen tanulási háttérrel az innováció is csak -akadozik hazánkban. A gazdaságpolitika tengelyében sem az innováció áll. „Ha a politikai beszédeket olvassuk, mindenről szó van bennük, kivéve az innovációról és a technikai haladásról. Ezek a szavak sohasem hangzanak el." - fejtette ki Kornai János áprilisban egy előadásában.

Az oktatásban és továbbképzésben részt vevő munkavállalók csekély hazai aránya azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gazdasági szereplők egyáltalán nem tanulnak. Különösen a rendszerváltást követő időkben volt robbanásszerű az informális tanulási aktivitás, de azóta is jelentős. Kutatócsoportunk korábbi - egy alföldi élelmiszer-ipari cégnél felvett - interjúja érzékletesen mutatja az informális tanulás szerepét:
„Az biztos, hogy hirtelen kellett nagyot váltani. Egy „őskori" állapot után hatalmas robbanással mentünk át az újkoriba. Amikor odamentem, még kartonokon könyveltünk. Ma mindenki asztalán ott van a számítógép, és mindenki ért is hozzá, nem csak bekapcsolja. Azt sem mondanám, hogy szép lassan, fokozatosan megtanultuk a dolgokat. Nem nagyon volt idő arra, hogy azt mondjuk: ó, hát majd szépen, lassan beletanulunk. Hirtelen váltottunk, és bejött. Időt, energiát nem kímélve tanultunk, éjszakákon át."
Az idézetben szereplő példa egyáltalán nem egyedi, a legtöbb vállalatban hasonló lokális „információs forradalmakat" éltek át.

A gazdaságban általánossá vált az infokommunikációs technológiák használata, ami szintén folyamatos tanulást követel mind a mai napig. Ez a tanulás azonban jórészt informális keretek között zajlik a vállalatokon belül. Különösen biztató, hogy a fiatal nemzedéket tekintve már alig maradunk el a legfejlettebb országoktól a számítógépes ismereteket és tudást tekintve.

2. ábra

Az éremnek azonban van egy másik oldala is: Alföldi István a 2011. november 22-én az Infotér konferencián elhangzott előadásában figyelmeztetett a „funkcionális analfabéták" megjelenésére a digitális írástudók körében. „Az idősödő népesség egyre jobban leszakad. A felnövekvő generációk, ugyan beleszületnek egy digitális világba, de nem lesznek annak tudatos használói. Néhány év múlva (egy, kettő talán három) már nem lesz kérdés a digitális írástudatlanság, hiszen elárasztanak minket az eszközök, és lehet, hogy kényszerből nem lesznek digitálisan írástudatlanok, de funkcionális digitális analfabéták viszont tömegesen lesznek."

A vizsgálataink során megismert egybehangzó vélemények szerint azonban nem az IT és a rá épülő technológiák elsajátítása a legnehezebb. A legkeservesebb tanulást a korábbi rendszerben kialakult magatartásformák levetkőzése, piacgazdasági hozzáállással való felváltása igényli a gazdasági szereplőktől. A formális ismereteknél sokszor fontosabb az a hallgatólagos tudás, amihez a nemzetközi együttműködés révén a jutnak a hazai szereplők. A külföldi tulajdonosok a piacgazdasági racionalitás „misszionáriusai". Az információ-gazdaságban szükséges megoldások azonban olykor „mezítlábas" változatban, a fejlett gazdaságokbelihez képest kezdetlegesebb, kevésbé átgondolt formákban jelentkeznek. E korlátok, hiátusok és a sokkoló nemzetközi statisztikák ellenére megállapítható, hogy ha ellentmondásokkal és visszaesésekkel terhelten is, de széles körű tanulási folyamat zajlik, amelynek pontos feltérképezése azonban egyelőre még várat magára.

Hámori Balázs egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék vezetője.