A gazdagok és a szegények természetesen távolról sem indulnak egyenlő esélyekkel harcba a legtekintélyesebb politikai hivatalokért, s az is bizonyos, hogy egy milliomos gyermeke (mint a két Roosevelt, Kennedy vagy George W. Bush) jóval csekélyebb erőfeszítések árán jutott be a Fehér Házba, mint a középrétegek gyermekei. Barack Obama pályafutása azonban arra figyelmeztet minket, hogy a tehetség, a komoly munka és a jelentős erőfeszítések (különösen, ha jó politikai kapcsolatokkal és némi szerencsével járnak együtt) már több, rendkívül szegény családból származó amerikai számára is lehetővé tették a legmagasabb hivatalok elnyerését.

Az Egyesült Államok első hat elnöke módos ültetvényes, iparos vagy politikus gyermeke volt. A hetedik, Andrew Jackson (1767–1845) szülei azonban olyan nincstelenek voltak, hogy földvásárlás nélkül telepedtek le egy gazdátlan területen Észak- és Dél-Karolina határán, vagyis ahhoz a réteghez tartoztak, amelyet csak squatter (jogtalan földfoglaló) néven emlegettek. Ráadásul Andrew tizennégy éves korára teljesen elárvult, s rokonai nevelték fel. A jogi ismeretek megszerzésének, a nyugatra való költözésnek és az indián háborúkban aratott sikereinek köszönhette, hogy egyre feljebb emelkedett a társadalmi ranglétrán. Az ő kormányzása idején vált az elnökség a törvényhozás döntéseinek puszta végrehajtójából erős, személyes jellegű, vezető szerepet betöltő, pártszervezet és széles körű tömegbázis által támogatott, népszerű politikai hatalommá. Erélyesen fellépett a szövetségi hatalmat saját területén korlátozni próbáló Dél-Karolina ellen, és nacionalista külpolitikájával világszerte megnövelte az Egyesült Államok tekintélyét. Manapság a legjobb elnökök között tartják számon – ha nem is az első helyen.



Az első három legnagyobb elnök között számon tartott Abraham Lincoln (1809–1865) szegény farmer gyermekeként született egy kentuckyi gerendaházban. Legfeljebb egy évet töltött a nyugati határvidék elemi iskoláiban, nem rendelkezett sem vagyonnal, sem gazdag rokonokkal, sem befolyásos támogatókkal. Állandó olvasgatásának és önművelésének köszönhette, hogy postamester, ügyvéd, majd Illinois republikánus párti politikusa vált belőle. Az 1860-as elnökválasztáson kizárólag azért aratott sikert, mert a Demokrata Párt északi és déli csoportjai külön elnökjelöltet állítottak. Kormánya modernizálta a pénzügyeket, a bankrendszert, támogatta az ipart, megkezdte a kontinentális vasút kiépítését, és olcsó földhöz juttatta a szegény farmereket. Lincoln irányította a háborús erőfeszítéseket, ő ismerte fel, melyik tábornokra kell bízni a parancsnokságot, és ő nyilvánította szabadnak a lázadó államok rabszolgáit. Miután győzelmet aratott a polgárháborúban, az amerikai történelem legvéresebb konfliktusában, nagylelkű békekötést készített elő. Humora, embersége, becsületessége és a demokratikus kormányzathoz való ragaszkodása miatt mindmáig nagy tiszteletnek örvend.

A szegény származás önmagában természetesen nem biztosította, hogy valaki sikeres állam- és kormányfőnek bizonyuljon. Andrew Johnson (1808–1875) szülei írástudatlan, városi segédmunkások voltak, mély nyomorban nőtt fel, szabósegédnek tanult, írni és számolni csak a felesége tanította meg húszéves korában. A szabómesterből városi tanácsos, polgármester, Tennessee állam, majd az Egyesült Államok képviselője és szenátora lett. Ő volt az egyetlen déli szenátor, aki a polgárháború kirobbanásakor a Kongresszusban maradt, s ennek köszönhette, hogy az 1864-es elnökválasztáson alelnökké választották. Lincoln meggyilkolása juttatta a Fehér Házba, de elnökként gyűlölködő, indulatos, józan kompromisszumokra képtelen politikusnak bizonyult. Voltak sikerei: kormánya rávette III. Napóleon francia császárt, hogy vonja ki seregeit Mexikóból, megvásárolta Alaszkát Oroszországtól, elfoglalta a Midway-szigeteket, és szerződést kötött Kínával. Nem sikerült azonban kiegyeznie a Kongresszus republikánus tagjaival, s nem tudta megakadályozni, hogy katonai megszállás alá vonják a legyőzött déli államokat. Ellenfelei vád alá helyezték, s csak egyetlen szavazatnak köszönhette, hogy a Szenátus felmentette.

Ezután a módos középrétegek, gyárosok, köztisztviselők és milliomosok gyermekei követték egymást az elnöki székben. Herbert Hoover (1874–1964) is milliomos volt, de ezt a státust saját maga érte el: apja egyszerű kovács volt, ő maga hatéves korában félárva lett, rokonoknál nevelkedett, s még csilléket is tologatott egy bányában. Negyvenéves korára azonban kemény munkával akkora vagyont gyűjtött össze, hogy visszavonulhatott az üzlettől, s a közszolgálatnak szentelhette magát. 1920-ra már sok millió személy részesült az általa irányított szervezetek segélyeiből. Hatékony és sikeres kereskedelmi miniszter lett, elnökségét azonban (1929–1933) a nagy gazdasági világválság tönkretette.

A milliomos Franklin Delano Rooseveltet halála után alelnöke, Harry S. Truman (1884–1972) követte a Fehér Házban. Mivel apja szegény missouri farmer volt, felsőfokú végzettséget nem szerezhetett. A családi farmon dolgozott, rövidáru-kereskedése csődbe ment, s évtizedeken át küszködött az adósságokkal. Kansas City korrupt demokrata politikai klikkje emelte ki az ismeretlenségből, mert szükségük volt valakire, aki nem ír, és nem lehet megvesztegetni. Ez a szervezet juttatta a Szenátusba, itt viszont oly hatékony köztisztviselőnek bizonyult, hogy Roosevelt az 1944-es választáson alelnökjelöltjévé nyilvánította. Elnökként a Truman-elv meghirdetésével, a Marshall-segéllyel és a NATO létrehozásával határozottan szembeszállt a szovjet nyomással, s felismerte, hogy hazája nem térhet vissza az izoláció politikájához. Manapság a „majdnem nagy” elnökök között tartják számon.



Szegény családból származott Dwight D. Eisenhower (1890–1969) és Lyndon B. Johnson (1908–1973) is. Az előbbi a hadseregben, az utóbbi a Kongresszusban kifejtett fáradhatatlan tevékenységének köszönhette karrierjét. Eisenhower elnökként a nemzetközi feszültség éveiben is megőrizte a békét, modernizálta a Republikánus Pártot, és a soha nem látott fellendülésnek köszönhetően rendkívül népszerű lett. Lyndon B. Johnson tette a legtöbbet elnöksége idején a polgárjogokért, az életminőség fejlesztéséért és a társadalom hátrányos helyzetű csoportjainak támogatásáért. A vietnami háború azonban tönkretette népszerűségét.

Richard M. Nixon (1913–1994) gyermekkorában apja kaliforniai boltjában segédkezett, és amikor a Harvard és a Yale Egyetem is felkínált neki egy ösztöndíjat, kiderült, hogy nem tudják előteremteni az utazáshoz és szálláshoz szükséges pénzt. „Kemény munkával, önfegyelemmel és versenyszellemmel pótoltam a természetes géniusz hiányát” – jelentette ki Nixon, akire ma már szinte csak a Watergate-botrány kapcsán emlékezünk. Pedig elnöksége idején (1969–1974) felszámolta az iskolák szegregációját, megszüntette a sorozást, kiépítette a hivatásos hadsereget, környezetvédelmi programokat indított, befejezte a vietnami háborút, és pekingi látogatásával stabilizálta a nemzetközi hatalmi egyensúlyt.



Ha pedig figyelembe vesszük, hogy Ronald Reagan (1911–2004) apja szegény, alkoholista cipőügynök volt, Bill Clintont (1946–) pedig szülei válása miatt nagyanyja nevelte egy ideig, akkor megállapíthatjuk, hogy az amerikai elnökök közel negyede meglehetősen szegény famíliában nevelkedett – sőt, néhányan család nélkül, rokonoknál. Vagyis nem csak Barack Obama családfájának vizsgálata során találhatunk szegény, idős nagyanyákat, kapával a kézben.