Fecskefészek, Kína
Annyira népszerű, hogy már hamisítják is. Fecskefészek néven tésztát kínálnak a turistáknak. Pedig az eredeti csemege tényleg fészekből készül. A legenda szerint a kínai császár megparancsolta a szakácsának, hogy az adott év minden napján mást készítsen, vagy lefejezteti. Az év vége felé már egyre nehezebb volt újat kitalálni, így a szorult helyzetben lévő alattvaló még a palota eresze alatti fecskefészket is megfőzte.
A fészekleves lényege nem az, hogy növénydarabok sokasága kerül a levesbe, hanem inkább a fecske nyála. Ennek köszönhetően a leves fogyasztása állítólag serkenti a sejtnövekedést. A kínaiak szerint influenza ellen is hatásos, sőt, késlelteti az öregedést. Ezekre azonban nincs komoly bizonyíték.



Véres palacsinta, Észtország
Errefelé nemzeti ételnek tartják, bár igazából a finnek és a svédek is ismerik. A veripannkoogid (blodplättar svédül vagy veriohukainen finnül) fűszeres, felvert vérből és disznó- vagy rénszarvashúsból készül. Hasonló, mint nálunk a véres hurka. Igazi északi csemege.

Esprada preda, Madeira
Madeirán és az Azori-szigeteken a legkedveltebb ételek közé tartozik az esprada preda, roston készítve. A fekete kardhal szemre olyan, mint egy nagyra nőtt angolna, veszélyes fogakkal. A helyi piacon rengeteg ilyet láttam. Azt magyarázták, hogy állítólag olyan mélyről húzzák fel és olyan nagy sebességgel, hogy az eredetileg fehér hal közben megfeketedik. Az íze a hazai harcsáéhoz hasonló. Persze a Portugáliához tartozó, Lisszabontól 1000 kilométerre, az afrikai partoknál fekvő sziget, Madeira nevét mi, magyarok nem elsősorban a fekete kardhalról jegyeztük meg. Sokkal inkább a madeirabor jut eszünkbe (ezért a nedűért Shakespeare Falstaffja még a lelkét is eladta). A madeira a mi tokajinkhoz hasonló, alkoholtartalma 16-20 százalék körüli, dús zamatában fellelhető a karamella, a dió, a száraz gyümölcs, a citrom és a dohány íze, illata is. Ezt akkor érezhettük át igazán, amikor a helyi bortársaság pincéjében egy ötéves madeirát kóstolhattunk meg. Ennyi idő alatt ugyanis már összeérnek az ízek. Mint megtudtuk, Winston Churchill is madeirát iszogatott 76 évesen, amikor itt nyaralt, és a helyi gyümölcskenyeret falatozta hozzá.
.


Makadámmézes kenyér, Hawaii
A makadámméz előállításával Big Islanden, azaz Hawaiion foglalkoznak a legtöbben. A mogyoróföldek mellett dolgoznak a méhészek, és ellátják a világot eme remek termékkel. A makadámmogyoró Hawaii egyik legfontosabb kiviteli cikke. A legnagyobb ültetvények Mauna Loa mellett vannak. A hilói reptértől nyolc kilométerre pillantottam meg az első bokrokat. Balra fordultunk, és hamarosan megérkeztünk a világ leghíresebb makadámmogyoró-gyárához. Az amerikaiak az üzemből turistalátványosságot csináltak. A gyár falai üvegből vannak, így a látogatók minden munkafázist láthatnak. A csemegék elkészítését táblákkal, monitorokkal, több nyelven is elmagyarázzák a turistáknak. A mogyorós csoki készítésekor például először a mogyorót megpucolja egy gép. A megtisztított szemeket egyesével, külön-külön emberi erővel kiválogatják. Ezután a gép automatikusan apró kis csokoládékat kezd adagolni, amelyekbe a válogatott mogyorószemek kerülnek. Ezt követően az egészet megformázza egy másik gép, és utána következik a csomagolás. A turisták programja ezzel persze nem ér véget, jöhet ugyanis a kóstoló. Létezik makadámfagyi, sós csók, minden, mi szem-szájnak ingere, és makadámmézből is van bőven, a helyiek kenyérre kenik, úgy falatozzák.



A préri osztrigája, USA
Az ételnek semmi köze az osztrigához, tréfából, a formája és különlegessége miatt nevezik így. Valójában a bika heréje. A herét megfőzik, majd speciális panírban megforgatják, és kisütik. Barbecue-szósszal és paradicsommártással tálalják. Férfias csemegének számít, nem csupán az amerikai farmerek, hanem egyes kanadai falvak lakói körében is.



Japán gömbhal, Japán
Egy magyar újságíró számára nehezen érthető, miért vállalják a halál kockázatát japánok ezrei azért, hogy egy közepesen ízletes halacskát elfogyasszanak. A japán gömbhal ugyanis évről évre több ember életét követeli, mint ahányan cápatámadásban meghalnak. Az éttermeknek ezért kötelező a bejáratnál feltüntetniük, hogy engedélyük van fugu elkészítésére. A szakácsokat három évig képzik, és vizsgát is kell tenniük. A méregmirigy kivágásakor nem hibázhatnak, mert az a vendég életébe kerül. A legprofibb szakácsok egy csepp mérget benne hagynak a halban. Ennyi tetrodoxin ugyanis csak arra elég, hogy a fugut falatozónak furcsa, bizsergető érzése legyen. Sok japán ezért az élményért eszi meg a gömbhalat, amelynek íze egyébként közepes.



Arab pisztáciafagyi, Szíria
Nagyon fura ízű fagylaltokat kóstoltam életem során. Gyerekkoromban a tuttifrutti meg a csocso locso volt a sláger – fantáziatermékek. Nem is szeretném tudni, hogy miből álltak. De Tokióban lehetett lóhúsízű és bálnahúsaromájú fagyit is kapni, Venezuelában pedig Viagra-ízű fagyit árultak. A damaszkuszi Hamidije bazársor közepén lévő híres Bakdash fagyizó bejáratánál békeidőben mindig áll a sor. Az üzletet 1895-ben nyitották, és a leghíresebb arab fagyizó lett. Ahogy elnéztem a műanyag székeket, túl sok stílusváltás nem lehetett. Belépéskor rögtön arra gondoltam, a feleségem most rohanna ki sírva, ha itt lenne. A fagyit ugyanis a cigiző cukrászinas kézzel dögönyözte, könyékig nyúlva a fémüstbe. Aztán megnyugodtam, mert volt rajta gumikesztyű.

Hosszú tanakodás után bevállaltunk egy adag fagyit. Jó volt, szép volt, a tetejét ráadásul megszórták friss pisztáciával. A fagyizó alapítója kezdetben a jeget a messzi hegyek csúcsáról hozta télen. A tároláshoz fahordókat használt. A jeget fűvel fedte be, a hordókat pedig mély vermekbe rakta. Módszere tökélyre fejlesztését követően kilenc hónapig tudta tárolni a jeget, így árulhatott fagyit még kánikulában is. A csemege az arab világ uralkodóinak kedvence lett, a falakon államfők, hírességek fényképei tanúsítják a látogatásokat. Ez a fagylalt annyira elismert, hogy az arab olajsejkek repülőgéppel szállíttatnak maguknak a csemegéből, interneten rendelnek, hogy otthon elfogyaszthassák.



Haggis, Skócia
A skót nemzeti étel, a haggis olyasmi, mint a véres hurka nálunk. Feldarabolt birkabelsőségből készül, a szívet, a tüdőt és a májdarabokat faggyúval, hagymával és zabliszttel keverik, fűszerezik, majd birkabélbe töltik. A kemény, tartalmas ételtől az angolok annyira irtóznak, hogy a skótok mindig ezzel riogatják őket. Az angolok cserébe elterjesztették, hogy azért kevés a só a skót ételekben, mert kispórolták belőle.



Sticky rice mangóval, Thaiföld
A legkedveltebb thai édesség a sticky rice mangóval. Ez olyan finom, mint az álom, feltéve, ha érett a mangó. Olyasmi, mint nálunk a tejberizs, csak édesebb, és a rizs puhább. A „tejberizshez” kis fémtégelyben kókusztejet adnak. Ezzel ízlés szerinti mértékben meglocsolhatjuk a finomságot. A sticky rice mellé érett mangót adnak. A meghámozott gyümölcsöt felszeletelik, és a tányérra rakják. A sticky rice mangóval Pattayán a legjobb, Bangkoktól száztíz kilométerre, a tengerparton. Európában több mint öt tucat thai éttermet kipróbáltam, a legfinomabb csemegét Münchenben, a Hilton közelében készítik.



Az igazi pekingi kacsa, Kína
Kínában is sok dolog meglepett. A magyarországi kínai teljesen más. Kint jobbak az ízek. Kedvencem a pekingi kacsa, ami igazából kacsás palacsinta. Nagyon vékonyak az itteni kacsák, alig van rajtuk zsír. Megsütik őket, és levagdosnak belőlük ujjnyi falatokat, a kacsabőrrel együtt a húst is. Utána ezt bele kell mártogatni a pikáns szószba, és hozzá kell tenni egy kis hagymát is. Aztán az egészet becsomagoljuk a palacsintatésztába, és már kész is az első falat. Itt, a pekingi kacsaétteremben magyarázták el, miért van a kínai éttermek bejáratánál két sárkányfigura. Nos, az egyik fiú, a másik lány démon. A fiú lába alatt egy labda van, a leány sárkány lábánál pedig egy baba. Ők ketten őrzik a ház békéjét, és azért van rájuk szükség, hogy semmi rossz ne érje azokat, akik itt dolgoznak.