 |
Megerősödött viszont, nem is kicsit, a Pásztor István vezette Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ). A komplikált algoritmus miatt még nem világos, pontosan hány képviselői helyük lesz, de az már biztos, hogy az eddigi ötnél lényegesen több, akár nyolc vagy kilenc is.
A VMSZ kockázatosnak tűnő irányváltást hajtott végre - most már látszik: sikeresen. Az elmúlt években megváltoztatta kapcsolatrendszerét a szerb mainstream politikai pártokkal, miközben egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy a választói követik-e.
Az utolsó reprezentatív felmérés a vajdasági magyarok politikai preferenciáiról 2007 végén készült, és azt mutatta, hogy a magyarok a VMSZ mellett a baloldali szerb pártokban bíznak. Ez teljesen érthető is volt, Szerbiában sokáig nem létezett mérsékelt konzervatív alternatíva, csak egy Európa-ellenes, befelé forduló, nacionalista jobboldal, akikkel kisebbségiként nehéz lett volna azonosulni.
2008-ban azonban történt egy kis változás: a rettenetes, Šešelj vajda féle Szerb Radikális Pártból kivált egy frakció, akik első számú célként Szerbia európai csatlakozását, második számú célként a korrupció elleni harcot tűzték a zászlójukra. Aztán amikor 2012-ben Szerb Haladó Párt (SNS) néven legyőzték az akkor már 12 éve folyamatosan kormányon lévő, kicsit korrupt, kicsit öntelt, kicsit megfáradt Demokrata Pártot (DS) és kormányt alakítottak, pontosan az ígéreteik szerint cselekedtek. A már mindenképp elveszett Koszovót de facto beáldozva idén januárban megkezdődtek Szerbia EU csatlakozási tárgyalásai, korrupt politikusok és addig sérthetetlennek hitt oligarchák, helyi kiskirályok kerültek letartóztatásra, az egyelőre kissé ad hoc gazdaságpolitikában pedig olyan témák is előkerültek, igaz, csak rövid időre, mint a túlburjánzó állami szféra leépítése, a munkajogi törvény vállalkozásbarát átalakítása...
Ne felejtsük el azt sem, hogy államfőként az SNS alapítója, Tomislav Nikolić volt az, aki elfogadta a magyar kezdeményezést, és egy történelmi jelentőségű napon, mindössze néhány hónappal hivatalba lépése után fejet hajtott a második világháború lezárását követő partizán túlkapások magyar polgári áldozatai előtt.
A VMSZ-nek eközben több baja is volt a demokratákkal, akikkel több szinten, a tartományban és egyes vajdasági önkormányzatokban azonban továbbra is koalícióban álltak. Nem volt zökkenőmentes a kapcsolat, előfordult, hogy egymás ellen szavaztak vagy más módon törtek borsot egymás orra alá, miközben az alap probléma mindvégig az maradt, hogy a DS folyamatosan hajtott a magyar választókra - ilyen az, amikor egy macska barátkozik az egérrel, minden jó szándék mellett érzi a késztetést, hogy felfalja.
Az SNS 2012-es, némileg váratlan győzelme felgyorsította a folyamatokat, és a VMSZ egyre határozottabban kezdett közeledni az SNS felé. Kezdetben csak finomodott a VMSZ kommunikációja, vendégként meghívták Nikolićot a párt kongresszusára, egy-egy önkormányzatban bizonyos szavazásokon beálltak az SNS mögé, később hivatalosan is koalícióra léptek egy-egy város vezetésében, mondjuk épp Szabadkán.
Amitől tartani lehetett, nem következett be: a magyar szavazók nem fordultak el a jobboldallal egyre egyértelműbben incselkedő VMSZ-től, sőt, látva a vajmagyar körökben korábban népszerű DS vergődését (néhány héttel a választás előtt bírtak szétszakadni, hogy egy viszonylag erős ellenzéki párt helyett legyen két gyenge), sok-sok szerbhez hasonlóan ők is megvonták tőlük a bizalmat.
A tegnapi választási eredmények alapján nem kizárható, hogy a nagy barátkozás eredménye a VMSZ kormánykoalícióba kerülése lesz. Bár jelen állás szerint az SNS egyedül is tudna kormányozni, azt a kampány során is folyamatosan hangsúlyozta, hogy mindenképp megosztaná a kormányzás felelősségét. Illetve, tegyük hozzá, a tegnapi eredmények alapján éppenséggel a kétharmad is lehet célkitűzés.
Szerbiának ugyanis előbb-utóbb meg kell változtatnia az alkotmányát, aminek a preambulumában elég világosan le van szögezve, hogy Koszovó az Szerbia. Márpedig Koszovó az már egyre kevésbé Szerbia, ezt jól tudja mindenki.
De van még egy gond az Alkotmánnyal: az Alkotmánybíróság az elmúlt hónapokban két törvényt is alkotmányellenesnek talált. A Vajdaság jogállásáról szóló törvény nagy részét megsemmisítette, de a kisebbségek számára kritikusan fontos, a nemzetiségi tanácsokról szóló törvényt is alaposan kimagozta. Sem a brüsszeli tárgyalópartnerek, sem az ország külső támogatói (közöttük az élvonalban Magyarország) nem nagyon örültek ezeknek a fejleményeknek. És ezen a ponton felmerül az esély: ha már bele kell nyúlni az Alkotmányba, miért ne tuningolhatnák meg úgy, hogy az eddig évekig hatékonyan, mindenki elégedettségére működő törvények az eredeti formájukban is újra alkotmányosak legyenek?
Mivel mindkét törvény érzékenyen érinti a vajdasági magyarokat, szükségszerű, hogy a jelentősen megerősödött, legtekintélyesebb magyar párt a kormányon belülről harcoljon ezért a célért. Az utóbbi években valamiféle mildlife crisis-t átélő, kezdeti programját (perszonális- és kulturális autonómia, kettős állampolgárság) mára nagyrészt teljesítő VMSZ számára újra van feladat, újra van miért harcolni.
A VMSZ talán éppen erre gondolva világossá tette a kampányban: ezúttal mindenképp célja a kormányba lépni. Ráadásul az SNS-részéről is ott a fogadókészség: a VMSZ-nek aligha lehetnek teljesíthetetlen követelései, ugyanakkor Brüsszelnek nyilván nagyon is smakkol, ha az SNS helyes kisebbségi pártokkal kormányoz együtt (a szandzsáki bosnyákok illetve a dél-szerbiai albánok kisebbségi pártjai is szereztek három illetve egy mandátumot).
Ha a leendő kormányfő, Aleksandar Vučić lát a pályán (amit a tegnapi eredmények tükrében egész nyugodtan feltételezhetünk róla), akkor nyilván nem kerülte el a figyelmét, hogy a szomszédban, Montenegróban, Milo Đukanović lassan 20 éves stabil hatalmának egyik pillére a jól tartott, boldog kisebbségek pártjainak lojalitása.