Nagy VMSZ győzelem a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács választáson

Szekeres W. István
2014-10-29 15:41
A VMSZ által létrehozott Magyar Összefogás lista a szavaztok 84 százalékát szerezte meg a vasárnap megtartott magyar nemzeti tanácsi választáson.
Az MNT összesen 35 mandátumából az eredmények alapján 31 a Magyar Összefogást illeti, a VMDK két mandátumot szerzet. Egy-egy mandátuma lesz a Másként Magyarságunkért és a Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva listáknak, amelyek szerbiai mainstream pártok magyar tagozatait jelentik. Az előző MNT-hez képest a VMSZ által támogatott listának hárommal több mandátuma lesz a testületben.

 

A részvételi arány éppen elérte a 40 százalékot (2010-ben 55 százalék volt), de a szerbiai kisebbségek közül így a magyarok járultak az urnák elé a legnagyobb arányban. A vajdasági magyaroknak legalább a harmada nem regsztrált a kisebbségi választási listán, az öt közül pedig három vajdasági magyar párt nem vett részt a választáson.

Az MNT szerepéről, a választás szabályairól, a választás előtti politikai helyzetről bővebben írtunk itt.

Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője a szabadkai Magyar Házban megtartott eredményváró utáni sajtótájékoztatón köszönetet mondott a listát támogató VMSZ-nek és a választóknak is. „A felelősség nagy, a bizalmat ki kell érdemelni, mi pedig mindent meg fogunk tenni, hogy ez a közösség lélekben, szellemiségében, identitásában és mindabban megerősödjön, ami a szülőföldjéhez köti," - fogalmazott Hajnal Jenő, majd leszögezte, az új összetételű MNT mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a kitűzött célokat meg is valósítsák.

„Sikeresek voltak a vasárnap megtartott szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsi választások, csak kisebb incidensek történtek," - értékelt a választás után Kori Udovički kormányalelnök, államigazgatási- és helyi önkormányzati miniszter.

A kormányelnök értékelése szerint a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosításának eredményeként a most megtartott nemzeti tanácsi választások „messzemenően átláthatóbbak voltak," különösen azért, mert ezúttal a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) felelt a szavazás végrehajtásáért.

Pásztor István, a VMSZ elnöke a választások során felmerült gondokról szólva elmondta, sokan a szavazóhelyen szembesültek azzal, hogy nem szerepelnek a kisebbségi választói névjegyzéken. Szavai szerint mintegy 3000 ember járt így, a legkirívóbb pedig a Magyar Összefogás listán szereplő egyik jelöltjének esete, aki nem lehetett volna jelölt, ha nem szerepel a választói névjegyzéken, mégsem tudott szavazni.

„Indítványozni fogjuk a minisztériumnál, hogy vizsgálják ki, mindez hogyan történhetett, hogy ez ne ismétlődhessék meg. Reméljük, hogy csak technikai mulasztásokról van szó és nem másról," - nyilatkozta Pásztor István.

(A cikk a Vajdaság Ma hírportál tudósításainak felhasználásával készült.)

(A fotó illusztráció, a VMSZ-nek a 2012-es országos választások utáni köszönő plakátját ábrázolja.)

Vajdaság Ma