DK: az Eximbank a Fidesz kifizetőhelyévé vált

válassz
2016-01-21 12:40
A Demokratikus Koalíció szerint a Szijjártó Péter külügyminiszter hatáskörébe tartozó Eximbank az utóbbi hetekben a Fidesz kifizetőhelyévé vált.

A párt szóvivője a sajtóhírekre reagálva csütörtökön sajtótájékoztatója után azt mondta az MTI-nek, a kormány bukása után ki fogja vizsgálni az ügyeket. Mint ismert, a Figyelő legfrissebb száma foglalkozik részletesen az Exim Bank körüli turbulenciával. 

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: korábban az Eximbank adott pénzt Andy Vajnának arra, hogy megvegye a Fidesznek a TV2-t, most pedig a sajtóban megjelentek szerint 16 milliárd forintot adnak egy cégnek, amelynek a tulajdonosa Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető.

A DK úgy látja, hogy a Fidesz elárulta a magyar embereket, hiszen a fideszes kevesek, rokonaik és szomszédjaik 5 éve gazdagodnak a sokak közös vagyonából - jelentette ki. A DK felelősségre fogja vonni azokat a keveseket, akik a sokak adóbefizetéseiből gazdagodtak meg - jelentette ki.

MTI/Figyelő