Ezt várják az új kormánytól a gazdasági vezetők

válassz
2014-04-06 23:44
frissítve: 2014-04-07 09:43
Kiszámíthatóság - ezt szinte az összes Figyelő Online által mgkérdezett gazdasági vezető említette, amikor az elvárásaikról kérdeztük őket.
Mit vár az új kormánytól?

Papp István a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója:
Minden gazdasági szereplő elsősorban kiszámíthatóságot és tervezhetőséget vár az új kormánytól. Vagyis, hogy a játékszabályok legalább a tervezés pillanatától a pénzügyi év végéig, vagyis 12 hónapig érvényesek és változatlanok maradjanak. További részletek itt >>>

Raskó György: Nyakunkon a vagyonadó

Megszorításokat és a nagypolgári réteget sújtó vagyonadó bevezetését várja a következő 4 évtől Raskó György közgazdász-vállalkozó. „Vállalkozóként semmi jót nem várok a következő kormánytól és lényegtelen, hogy ki nyer, mert a makropénzügyeket illetően igen nehéz évek jönnek" - fogalmazza meg pesszimista prognózisát Raskó György közgazdász, agrárvállalkozó. A „nehéz évek alatt" lényegében további megszorításokkal számol, mert a külföldi cégeket, multikat és főleg a bankokat már szerinte kifosztotta az Orbán kormány. Miután az előző kabinet felélte a magánnyugdíj-megtakarításokat, a következő évek megszorításait szerinte döntően már a hazai vállalkozóknak és a tehetősebb polgároknak kell viselniük. Raskó György meglátásait itt ismerheti meg részletesebben >>>

Lepsényi István: Képezzék duálisan és tartsák itthon a fiatalokat!

Kevesebb hirtelen meglepetéssel, több, érdemi társadalmi és szakmai vitával, de a jelenlegi program - megfontoltabb tempójú - folytatását várja az új országvezetéstől Lepsényi István, az előző kormánnyal stratégiai megállapodást kötött német csoport kecskeméti leánya, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. ügyvezetője. A szakember, részben a duális képzés mentén, a felsőoktatás, illetve az egészségügy érdemi átalakítására számít a következő ciklusban, de szükségesnek tartja, a fiatalok Magyarországon tartását ugyanúgy, mint az európai pénzek hatékonyabb felhasználását a gazdaság fejlesztése érdekében. Részletek itt >>>

Bárány László: Adó után járjon a támogatás

„Folytatni kell a gazdaság stabilizálását, a nemzetközi viszonylatban már most is versenyképes ágazatok fejlesztését, mint az agrár-élelmiszeripar" - indítványozta még az úrnák bezárása előtt Bárány László, a Master-Good cégcsoport elnöke. A támogatáspolitikát szerinte a termelés korszerűsítésére kell fókuszálni. Figyelemre méltó az az ötlete, hogy a vissza nem térítendő támogatások odaítélésénél kapjon fontos szerepet az egyes vállalkozások adóteljesítménye, azaz a költségvetési befizetéseinek összessége. Részletek itt >>>

Déry Attila - Otthon Centrum vezető elemzője

Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint a következő ciklusban a lakáspolitika, illetve a támogatási rendszer kulcsfeladta az lesz, hogy megfelelő eszközöket találjon a lakáspiac élénkítésére. "Úgy gondoljuk, hogy a következő ciklusban a lakáspolitika, illetve a támogatási rendszer kulcsfeladta az lesz, hogy megfelelő eszközöket találjon a lakáspiac élénkítésére, főleg, ha a piacon a háztartások bizalmának javulása és a gazdasági környezet pozitív változása esetén beindulna a fellendülés piacon. A sokat emlegetett félszocpol egy hatásos eszköz lehet, hiszen a piac túlnyomó részét jelentő, használt lakás piacon fejthetné ki hatását. Nagyon fontosnak tartjuk az első lakásukat vásárlók támogatását, főleg az önerő előteremtésében, hiszen a válság alatt tapasztalt 15-20 százalékos árcsökkenés miatt ez a réteg különleges helyzetben van. Bővebben itt>>>>

Illy Péter, ingatlanpiaci szakértő

"Üzleti szempontból a kontinuitás az esetek többségében jó dolog, hiszen nincs kockázat. A szereplők ismerik a résztvevőket, így tudnak a lépésekkel "számolni". Én úgy érzem, hogy az előjelek alapján a Fidesz győzelme esetén is lesznek jelentősebb személyi változások, átrendeződések, amik változást hoznak és így ebből a szempontból "bizonytalanságot". Természetesen ezeknek a változásoknak az eredménye (piaci szempontjából pozitív vagy negatív) még kérdéses. További részletek itt>>>

Cserpes István a Cserpes Sajtműhely tulajdonosa
Békességet, jogbiztonságot várok az új kormánytól. Kiemelten fontos, hogy támogassák a munkát. Aki dolgoztat, vagy dolgozni akar azt ismerje el az állam, és támogassa erőfeszítéseit - véli Cserpes István a Cserpes Sajtműhely tulajdonosa.
hirdetés

Nagyon fontos, hogy a vállalkozásokat az állam hagyja élni, saját ütemükben növekedni, érvényesülni. Egy vállalkozás akkor tud megfelelően növekedni, ha mindezt a maga ritmusa szerint teheti, s az állam nem téríti le erről az útról, nem terelgeti máshová, nem helyezi át a súlypontokat. Az új kormánynak hozzáértő módon kell beleavatkoznia a gazdaságba, s elsősorban azon területeket, vállalkozásokat kell megtalálnia, amelyek érdemesek a növekedésre, maguktól is életképesek, bővülésre, fejlődésre képesek - állítja Cserpes István, akinek további gondolatait itt olvashatja. >>>

Ilyen Magyarországot remél a Prezi-vezér

"Én egy olyan Magyarországot szeretnék, ahol az emberek a tudásukra és az eredményeikre büszkék. Ehhez az kellene, hogy előre gondolkozzunk és legyen egy jövőképünk arról, hogy milyen országot szeretnénk 20 év múlva. Hogy kitaláljuk, miben tud versenyképes lenni Magyarország. Ilyen terület lehet az oktatás, az egészségügy illetve az IT szektor. További részletek itt>>>>

Parragh: jó hír, hogy nincs kompromisszumkényszer

Nagy lehetőséget lát a választási eredményből kirajzolódó stabil kormányzásban Parragh László. Az MKIK elnöke a Figyelőnek elmondta, fontos, hogy nincs koalíciós kényszer, nem kell kompromisszumokat kötni.

Az új parlament előtt álló legsürgetőbb feladatokról, sürgősen beadandó törvényjavaslatokról szólva elmondta, hogy nem lát olyan akut problémát a gazdaságban, ami azonnali cselekvésre késztetné az új parlamentet. További részletek itt>>>

Christopher Laska a Telenor vezérigazgatója

„Nagyon fontos lenne számunkra, hogy mihamarabb folytatódjon az előző kormányzati ciklus második felében megindult párbeszéd az iparág fejlesztési és adózási kérdéseiről. Az ország versenyképessége szempontjából kulcskérdés, hogy milyen ütemben folytatódhatnak a fejlesztések és ehhez hosszú távon is stabil, beruházásbarát adózási és szabályozási környezetre van szükségünk. A megkezdett párbeszéd folytatása már az új adminisztráció feladata lesz és - ha gyors és kedvező döntéseket hoz - ő is arathatja le az együttműködés első gyümölcseit."