A jelenlegi kormány népszerűségét a korrupció elleni harc (erről később), és az EU-csatlakozási tárgyalások januári megkezdése alapozta meg, miközben a szavazók egyelőre nem a kormányon kérik számon, hogy a gazdasági növekedés nem indult be (a munkanélküliség fájóan magas, 27 százalékos), és hogy - a csatlakozási tárgyalásokért cserébe - a kormány „normalizálta" a viszonyt Koszovóval.

Az európai úton való elindulás ugyanis nem a pozitív gazdasági mutatók, nem is a jogállam fejlődésének az eredménye, hanem egyszerűen annak, hogy a mai kormánypárt, akik két éve ellenzékből még árulást kiáltottak és minden bizonnyal megszervezték a koszovói szerbek és a szerbiai szélsőséges nacionalisták fegyveres lázadozásait, most megtették azt, amit az akkori kormányerők nem akartak vagy éppen (miattuk) nem mertek megtenni, és de facto lemondtak Koszovóról.

Szerbia és KoszovóKoszovóban tavaly ősszel olyan helyhatósági választásokat tartottak, ahol a szavazólapok fejlécében Koszovó Köztársaság címere volt látható - méghozzá az északi, tisztán szerbek lakta területeken is. A koszovói szerb tömb ugyan ezúttal sem vett részt tömegesen a koszovói törvényekkel összhangban megtartott önkormányzati választásokon, de ezt egyrészt nem verte nagydobra a kormányközeli média (tehát a médiumok óriási többsége), másrészt pedig mégiscsak részt vett rajta a szerb kormány helyi politikai képviselete.

A sikeres koszovói választással megteremtődtek a feltételek a „dátum elnyerésére", ahogyan ez kötött kifejezésként beivódott a szerbiai közbeszédbe: az EU-val folytatandó csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontját kijelölte az Unió (értsd: Németország).

Hogy mikor lesz vége ezeknek a tárgyalásoknak, arról egyelőre nem ildomos komolyan beszélni - a hatalom azt bizonygatja, hogy reális a 2020-as csatlakozás.

Ami az előrehozott választást illeti, a szerbhaladók (SNS) második vonalának nagyon viszket már a tenyere, hiszen március 16. után mindent vinni látszanak - a papírforma szerint nem lesz szükségük koalíciós partnerekre sem, önállóan alakíthatnának kormányt. Persze valószínűleg bevesznek maguk mellé másokat, hiszen a következő négy év nem lesz egyszerű Szerbiában, jó ötlet a felelősséget megosztani valakivel, akár a jelenlegi koalíciós partnerekkel is, csak más felállásban, ami jobban tükrözi a valós erőviszonyokat.

Hogy mi történik a Koszovót lassan, de biztosan elengedő, az EU felé (szerb)haladó országban, az a Nyugatot kevéssé érdekli.

A belgrádi kulcsfigura Aleksandar Vučić, az SNS jelenlegi elnöke - a párt első számú ikonja, Tomislav Nikolić államfői kinevezésével egyidőben önként lemondott az általa gründolt párt elnöki pozíciójáról, sőt, sima párttagságáról is, hogy párton kívüli elnöke lehessen Szerbiának. Papíron Vučić jelenleg a kormány második legfontosabb embere a kormányfő, a szocialista Ivica Dačić mögött. Pozíciójának azonban külön neve van: Első Kormányfő-helyettes, szerb rövidítéssel PPV (prvi potpredsednik vlade) - és a köznyelv ezzel a hárombetűs rövidítéssel beszél róla.

A PPV-vel szemben egy, esetleg kettő napilapban jelenhet meg bírálat - véletlenül pont azokban, amikben, micsoda véletlen egybeesés, eleve nem is számíthatnak állami hirdetésekre. A Milošević-csel annak idején erélyesen szembehelyezkedő B92 nemrég levette népszerű humoros rádióműsorát, mert a szerzők arra készültek, hogy - o tempora, o mores! - szájukra vegyék a PPV-t.

Előzőleg a szintén valaha ellenzéki zászlóshajónak számító és ma is népszerű újvidéki Radio 021 vette le honlapjáról a Nemzeti Bank kormányzójának lányáról szóló pimpf negatív hírt. Mondani sem kell, hogy a kormányzóasszony is szerbhaladó káder. Persze, maga a PPV, akit még Overlordnak is nevez némelyik hírlapíró, azt mondja, hogy neki semmi köze ezekhez az esetekhez, ő bizony nem szól senkinek oda, a szabad sajtó híve. Közben újságírói körökben ennek ellenkezőjéről terjed a szóbeszéd. (Vučićnak már volt dolga a médiával: ő volt a koszovói háború előtt és alatt a Milošević-Šešelj koalíciós kormány tájékoztatási minisztere. Akkoriban a mostani européer PPV még lazán betiltott, cenzurázott...)

Szerbiában ellenzéki pártból gyakorlatilag egy van, a frakciókra szakadt Demokrata Párt (DS), de azt is fúrják-faragják a szerbhaladók - ígéretekkel, fenyegetésekkel. Az egykori szerbradikálisok, ma szerbhaladók, a korrupció és bűnözés elleni harcosokként nyerték meg a tranzíciós veszteseket. Alapjában véve „kulákellenes hadjáratot" folytatnak, közben, ahogyan illik is, leszalámizzák a DS-t.

A szembenállókat - a szerbradikális korszakkal ellentétben - immár nem nemzetárulóként, a szerb nép ellenségeként gyalázzák, hanem „eurokompatibilisen" tolvajnak, csalónak, bűnözőnek állítják be. Az SNS elnökségi ülésein állítólag az a téma, hogy ki a következő célpont, ki lesz az új név a letartóztatottak listján. Az SNS természetesen cáfol, de az már az európai jelentéstevőknek is szemet szúrt, hogy a pártellenőrzött sajtó bizony a politikai leszámolások eszköze.

Gazdasági téren minden a „kommunikációról" szól. Sikerektől duzzad Szerbia és reformokra készül. A reformok persze Szerbiában is megszorításokat, lefaragásokat, a munkavállalói jogok korlátozását jelentenék, de amikor ezzel valóban megpróbálkozott a párton kívülről hozott, technokrata gazdasági miniszter, Saša Radulović, a kormány gyakorlatilag keresztbe feküdt a terveknek, Radulović pedig lemondott. Az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő belgrádi napilap, a túlzott kormányellenességgel nem vádolható a Kurir a gazdasági miniszter lemondása másnapján oknyomozott ki mindenféle botrányokat Radulović és - nohát! - a DS jelenlegi elnöke, a lemondatott belgrádi főpolgármester Dragan Đilas közös bűnös múltjából.

A még korábban beígért megabefektetésekből nem lett semmi, a gazdasági sajtót hetekig foglalkoztató vezető hír lehet, hogy a Lidl tíz boltot nyit Szerbia-szerte, de a nép hisz a tévét néző szemének, ahogyan a háborús kilencvenes években is hitt, így a haladók a biztos szavazók körében több mint 40 százalékra számíthatnak. (A második legnépszerűbb pártot, a Dacic-féle szocialistákat 13 százalékon mérik, az ellenzéki DS-t 11% körül.)

Az SNS és a kisebbségekAz SNS megalakulása óta jó viszonyra törekszik egy-egy kisebbségi nemzeti párttal. Nemcsak arról van szó, hogy „a nacionalisták megértik egymást", ahogyan ez olvasható internetes hozzászólásokban, hanem arról is, hogy a szerb nacionalizmust nem zavarják immár a vajdasági kisebbségek, hiszen a magyarokon kívül immár egyik sem haladja meg a vajdasági lakosság  3 százalékát, a 12-13 százaléknyi magyarból pedig majd százezerrel kevesebb van, mint 1991 tavaszán. Így szívesen lép koalícióra az SNS a VMSZ-szel, sőt még a horvát nemzeti párttal is, a fő ellenség ugyanis a szerb nemzet egységét megbontó mostani ellenzék.

Az SNS igazi szándékai leginkább a kultúrában és a közéletben látszanak helyi, önkormányzati szinten. Ahol hatalomra kerülnek, ott a szerb nacionalista kultúra gyorsan domináns szerepbe kerül (lásd az újvidéki intézmények feliratainak latin betűsről cirillre cserélését).

A hatalomátvétel módozatai sokfélék: néhol hirtelen meggondolja magát egy-két vagy több képviselő és átül az SNS-frakcióba (a független szerb igazságszolgáltatás még nem reagált az itt-ott elhangzó politikai vásárlási vádakra), önkormányzati választások előtt és alatt elvernek egy-két személyt (a független igazságszolgáltatás ezzel sem igazán terheli magát). Persze, a PPV jelenléte az önkormányzati kampányokban is létfontosságú, hiszen minden szerbhaladó a becsületes, tévedhetetlen és omnipotens Vučić népszerűségéből táplálkozik - a szervezett internetes kommentelőktől kezdve egészen az SNS-es miniszterekig, akik egyébként nem számítanak szakmai nagyágyúknak...

Hatalommegosztás, jogállam, az intézmények önálló működése - mindez nem jellemző Szerbiára. Annál inkább jellemző az, hogy mindenről egy ember dönt, mindenki az ő szavát lesi - a sporttól az ivóvíz-ellátásig. Hiába mondják egyesek Vučić-ról, hogy egykori pártfőnökével, a köztársasági elnök Nikolić-csal szemben ő nem oroszimádó, a szerbiai politikai állapotok Putyin Oroszországát tükrözik.

És alighanem majd még négy újabb évig.

 

******

A cikkhez mellékelt fotóillusztrációk korábbi szerbiai választások előtt készültek.

Ostoros Csaba vajdasági politológus

Szekeres W. István a Figyelő On-Line Balkán Expressz rovatának szerkesztője

 

Balkán Expressz a FacebookonHa tetszett az írásunk, és szeretne az elsők között hírt kapni a rovat új cikkeiről, kövesse rovatunk Facebook oldalát egy lájkkal.