brusszel


Ciprusi: ez az egyetlen megoldás?

Figyelő Online
2013.03.25  15:19   
mail
nyomtatás
Fájdalmas, de az egyetlen kivitelezhető megoldás volt a javaslatok között az a mentőcsomag, amelyet hétfőre virradóra hagytak jóvá Ciprussal kapcsolatban az euróövezet pénzügyminiszterei - mondta Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter hétfőn az OE1 osztrák rádiónak.
"Ez volt az egyetlen járható út a javaslatok közül. Fájdalmas, de járható út" - nyilatkozott Brüsszelből telefonon a miniszter. Az egyezség értelmében gyakorlatilag felszámolják a Laiki (Popular) Bankot, az ország már eddig is hatalmas veszteségeket elszenvedő második legnagyobb pénzintézetét, s az ott lévő, 100 ezer eurónál kisebb betéteket áthelyezik az ország vezető bankjába, a Bank of Cyprusba.

A 100 ezer eurónál nagyobb, s az EU jogszabályai értelmében nem biztosított betéteket befagyasztják, s ezekből fizetik majd ki az adósságokat. Nem vetnek ki adót ugyanakkor a kisbetétekre. A miniszter ugyancsak hétfőn Brüsszelben az APA osztrák hírügynökségnek azt mondta: a Laiki Bank végleges bezárását még a nap folyamán megindítják, mert a banknak "elfogyott a likviditása".

A rádiónak nyilatkozva Fekter elismerte, hogy a most elhatározott megoldás egy héttel ezelőtt is a tárgyalóasztalon volt. Mint mondta, akkor az a vélemény került többségbe, hogy egy legfeljebb 12 százalék körüli általános hozzájárulás a lakosság részéről kevésbé lenne fájdalmas, mint egy bank csődje, egy másik átstrukturálása és a százezer euró feletti betéttel rendelkezők jelentős hozzájárulásra kötelezése.

Most ez a megoldás kapott többséget - tette hozzá. Fekter szerint elhárult az a veszély, amitől az osztrák pénzügyi szektor leginkább tartott, vagyis egy "rendezetlen csőd" lehetősége.

Az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF tízmilliárd eurót ajánlott fel a földközi-tengeri szigetországnak az államcsőd elkerüléséhez, azzal a feltétellel, hogy hétfőig előteremt további 5,8 milliárd euró önrészt. A miniszter kijelentette, az osztrák állampolgárok számára nem jelent újabb terhelést a mentőcsomag, mert az összeget az Európai Stabilitási Mechanizmusból finanszírozzák. F

ekter szavai szerint az EU ezzel az összeggel nemcsak a bankmentést, hanem egy intézkedési tervet is finanszíroz, amelyben többek között privatizálás, adóemelés, az államigazgatási szektor méretének és az államadósságnak a csökkentése is szerepel, hogy az állam legkésőbb 2020-ra "a saját lábára tudjon állni". A ciprusiak előtt még hosszú és fájdalmaktól sem mentes út áll - fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: CiprusEUAusztria

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Íme, a ciprusi fájdalmas döntések

Bankbezárás, bankbetétek megadóztatása, kisbetétek áthelyezése - a ciprusi elnök azt mondta, sebesülten, de saját lábán jött ki a találkozóról.

További két napig zárva tartanak a ciprusi bankok

A válság miatt már 8 napja nem nyitnak ki a pénzintézetek

Merkel szerint igazságos a ciprusi mentőcsomag

Igazságos tehermegosztást eredményez a ciprusi bankválság kezelésére kidolgozott nemzetközi hitelprogram.

Ciprusi: ez az egyetlen megoldás?

Fájdalmas, de az egyetlen kivitelezhető megoldás volt a javaslatok között az a mentőcsomag, amelyet hétfőre virradóra hagytak jóvá.

top200