brusszel


Tóth Viktor a Budapest Bank új vezérigazgatója

Figyelő Online
2017.04.04  15:21   
mail
nyomtatás
Tóth Viktort, a Budapest Bank eddigi vállalati üzletágvezetője lett a bank vezérigazgatója április 1-től, miután a korábbi vezérigazgató, Zolnai György március 31-én távozott a pénzintézet éléről - közölte a bank az MTI-vel kedden.
Az állami tulajdonos április 1-től Lélfai Koppányt, az MFB vezérigazgató-helyettesét nevezte ki a Budapest Bank igazgatótanácsának elnökévé, aki jelenlegi pozíciója mellett látja majd el az elnöki feladatokat. A Budapest Bank felügyelőbizottságának elnökévé pedig Bernáth Tamást, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatóját nevezték ki.
A közlemény szerint Tóth Viktor, a bank eddigi vállalati üzletágvezetője és vezérigazgató-helyettese több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a bankszektorban, 1998 óta dolgozik a Budapest Bankban, ahol karrierje során mind a vállalati, mind a lakossági üzletágban számos vezetői pozícióban tevékenykedett sikeresen. A bank vállalati üzletágának értékesítési vezetőjeként dolgozott 2008-tól 2010-ig. Tóth Viktor 2010. május 17-től a Budapest Bank vállalati üzletága, a Budapest Bank Business vezetője volt, vezetése alatt a bank kis- és középvállalatoknak kihelyezett hitelállománya folyamatosan nőtt.

Zolnai György, a Budapest Bank korábbi vezérigazgatója 2017. március 31-ig irányította a pénzintézetet. Zolnai György saját maga döntött távozásáról, vezetése alatt a Budapest Bank megerősítette pozícióját a nagybanki élmezőnyben, a bankszektor egyik legeredményesebben működő pénzintézete maradt. Zolnai György 2015 és 2016 során sikeresen vezette át a bankot a tulajdonosváltás folyamatán - írták.
"A Budapest Bank az állami tulajdonlás elmúlt másfél éve alatt rendkívül eredményes volt, 2016-ban is terven felül teljesített, és a 2017-es üzleti terv is jó alapot ad a további növekedéshez. Meggyőződésem, hogy a Budapest Bank Tóth Viktor vezetésével továbbra is sikeresen fog előrehaladni stratégiája megvalósításában, és a jövőben is legalább olyan nyereséges lesz, mint eddig" - idézi a közlemény Bártfai-Mager Andrea kormánybiztost.

Tóth Viktor, a Budapest Bank most kinevezett vezérigazgatója szerint a bankot továbbra is a transzparens, fenntartható és eredményes működés jellemzi majd.
A Budapest Bank adásvételi szerződését 2015. február 13-án írták alá, a vevő, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a részvény adásvételi szerződés értelmében a Budapest Bank Zrt. 100 százalékát vette meg a korábbi tulajdonostól, a General Electric Capital Grouptól.
A vételárat, állami kezességvállalás mellett, az MFB Zrt., a Corvinus Zrt. tulajdonosa biztosította hitelnyújtással.
A Budapest Bank csoport 2016-ban 3,5 százalékkal 999,2 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét az előző évhez képest, adózás utáni eredménye azonban 13,1 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 14,766 milliárd forint után. A tavalyi teljesítményt ismertető sajtótájékoztatón Tóth Viktor, akkor még a hitelintézet vállalati üzletág vezetőjeként elmondta: a tavalyi eredményre negatívan hatottak az alacsony kamatok, a csökkenő kamatbevétel, illetve az elmúlt év végén lezárult elszámolás nyomán lecsökkent lakossági hitelportfólió.
A nyereségben döntő szerepe volt a vállalati és lakossági szegmensekben az új hitelkihelyezések növekedésének, valamint a folyamatosan javuló portfólióra képzett értékvesztés csökkenésnek. Emellett az eredményt növelő egyszeri hatások között a deviza jelzálog- és autóhitel elszámolás lezárása nyomán a korábban képzett értékvesztés felszabadítása játszott jelentős szerepet - mondta Tóth Viktor a sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.