1/4 - A vajdasági magyar politikai szcéna
2/4 - A vajdasági magyar pártok kapcsolatai a magyarországi politikával
3/4 - Kire szavaznak a vajdasági magyarok?
 |
Az MRM politikai programja - bár érezhető rajta a Jobbik nyelvezete - vállalható, európai értelemben vett politikai szöveg, nincs szó, még utalás szintjén sem, mondjuk trianoni revízióról, vagy más, súlyosan megosztó kérdésről - de mondjuk ugyanígy hiányzik bármilyen utalás az EU-ra is, ami pedig a többi magyar pártnál alap. Van viszont szó, méghozzá kiemelt helyen, egy bizonyos Magyar Autonóm Körzet felállításáról, ami gyakorlatilag a területi autonómia MRM-es elnevezése.
A területi autonómia igénye ugyanakkor megjelenik a VMSZ még a 2000-es évek elején összeállított, de a honlapján most is hivatalosan szereplő programjában is. Ők ezt Magyar Körzeti Önkormányzatnak nevezik, de ami a hatásköröket és jogköröket illeti, szinte ugyanazt látják benne, mint az MRM a saját koncepciójában: „[...] célkitűzésünk, hogy [...] a magyar többségű községek, és az azokkal határos, magyar többségű települések, a magyar közösség nemzeti önazonosságának hatékonyabb megőrzése és fejlesztése érdekében, Magyar Körzeti Önkormányzatot [...] hozzanak létre." Szó esik területfejlesztésről, a nemzeti szimbólumok szabad használatáról, a bíróságok-, a rendőrség- és a helyi adóhatóság vezetőinek kinevezésébe történő beleszólásról, illetve a legitim kisebbségi vezetők és szervezetek közhatalmi jogosítványairól és funkcióiról.
Amikor a magyar pártok 2008-ban közösen, Magyar Koalíció néven indultak a szerbiai választásokon, az „autonómia" a politikai programjuk központi eleme volt.
Más kérdés, hogy a VMSZ jó ideje már nem a területi autonómia követelésében látja a vajdasági magyarok problémáinak megoldási lehetőségeit. Egy idén júniusi, az autonómiáról tartott tudományos tanácskozáson Pásztor István, a VMSZ elnöke maga jelentette ki, hogy a területi autonómia kérdését óvatosan kell kezelni, a párt vezetőjeként egy „hosszú, sziszifuszi küzdelemben" hisz, amelynek során „miliméterről miliméterre" valósulnak meg az autonómia koncepcióban leírt célkitűzések, anélkül azonban, hogy a többségi nemzetet provokálnák, hiszen az csökkentené a magyar kisebbség érdekérvényesítő képességét. Éppen ellenkezőleg, bizalomépítésre van szükség, partnerkeresésre. Ebből a szempontból különösen fontos, hogy a Fidesz listáján egy VMSZ-es képviselő, Deli Andor is kijutott a brüsszeli Európa Parlamentbe, ahol nemcsak a vajdasági magyarok érdekeit képviselheti „megafon szerepben," de szerb állampolgárként Szerbia érdekeinek érvényesítésében is szerepet vállalhat, így segítve a vajdasági magyarokról pozitív kép kialakítását a többségi társadalomban.
Pásztor az eddigi sikerek közé sorolta, hogy Szerbiában megvalósult egy olyan kulturális autonómia, aminek jogi alapjait helyi magyar szakemberek fektették le, és amiről a más országokban élő magyar kisebbségek „csak álmodhatnak." Nézetei szerint a már kialakult kulturális önkormányzatiság, a kormányprogramban szereplő, de facto magyar többségi lakosságú fejlesztési régió létrehozása, illetve a magyarok szintén létező belgrádi parlamenti képviselete már mind a magyar autonómia megvalósult lényegi elemei.
Kitért arra is, hogy mielőtt idén májusban csatlakoztak volna a belgrádi kormánykoalícióhoz, néhány kérdésben konkrét követelésekkel léptek fel. Ezek már nem kifejezetten kulturális jellegűek, szerepelnek közöttük a gazdaság- és térségfejlesztéssel kapcsolatos pontok (például ipari zónák létrehozása, a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal felújítása, új határátkelőhelyek megnyitása).
 |
Az autonómia és az EUAz autonómiával foglalkozó júniusi tanácskozáson Dr Vizi Balázs kisebbségkutató kifejtette: az EU - miközben általánosságban kiáll a kisebbségi jogokért és a diszkrimináció ellen - az autonómiára csak mint lehetséges eszközre tekint abban a folyamatban, hogy a kisebbségek hatékonyan élhessenek a politikai részvétel jogával. Az EU egyes dokumentumai elismerik, hogy az autonómia működő és eredményes modell, de nincs arról szó, hogy az EU támogatná az autonómiák létrejöttét, sőt, a különböző tagállamok érzékenysége mentén igyekszik igen óvatosan állást foglalni a konkrét kisebbségi ügyekben.
A területi alapú vajdasági magyar autonómiával kapcsolatban több gyakorlati probléma is felmerül. Az első rögtön az, hogy egy területi autonómia határait a mai Vajdaság területén nem igazán lehet meghúzni. A Vajdaság mindig is kevert nemzetiségű terület volt: az (erdélyi) magyar, szerb, német, horvát, szlovák, román, ruszin, stb. „őslakosok" nagy részét is csak a nagy magyarországi folyószabályozások után, az árterületek mezőgazdaságilag megművelhetővé tételét követően telepítették be. Trianon után ráadásul a Vajdaság etnikai összetétele változásnak indult, és a szerbek kontra más nemzetiségek aránya folyamatosan az előbbiek javára tolódott el, néha egy-egy erősebb lökést kapva, lásd a második világháborút követő eseményeket (partizán megtorlások, kitelepítések), vagy a 90-es évek jugoszláv háborúit (menekültek betelepülése). Mára szinte lehetetlen olyan vonalakat húzni, amelyek homogén magyar nemzetiségű területet határolnának.
A kisebb magyar pártok témái között a területi autonómia kérdése a tavalyi Belgrád-Pristina megegyezés után került ismét előtérbe, ahol a szerb és a koszovói fél egy különleges, „leopárdmintás" önkormányzatiságot fogadott el a koszovói szerbség számára. A koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségének az a lényege, hogy a szerb önkormányzatiság nem egy egységes tömb Koszovón belül, hanem egyes, szerbek lakta régiók, kisebb önkormányzatok úgy is a területi autonómia hatálya alá esnek, hogy fizikailag nem érintkeznek a tömbbel.
Ez a fejlemény feltüzelte a VMSZ-en kívüli vajdasági magyar politikai erőket, megérezték, hogy a koncepció ráhúzható a Vajdaságban élő magyarok településszerkezetére is, és előálltak a „mi csak azt akarjuk, ami a koszovói szerbeknek is jár" szlogennel.
 |
Azon is érdemes gondolkozni, a területi autonómia vajon meg tudja-e oldani a vajdasági magyarok valós problémáit.
A vajdasági magyarság első számú problémája jelenleg a népesség gyors ütemű fogyatkozása, és ide vezet/innen visszavezethető a többi. Ha csak a legutóbbi népszámlálási erdményeket nézzük, 2002 és 2011 között 40 ezerrel, mintegy 13 százalékkal csökkent a vajdasági magyarok lélekszáma. A folyamat ráadásul folytatódik - a halálozások száma magasabb a születéseknél, és a magyarság korfája sem utal semmiféle pozitív változásra: a magyarok átlagéletkora 40 év felett jár, a fiatalabb nemzedékből ráadásul hiányoznak azok a férfiak, akik a kilencvenes évek elején a bevonulóparancstól rettegve hagyták el Jugoszláviát. A közeli jövőben a halálozások és születések aránya csak még inkább az előbbiek irányába fog eltolódni.
Ami lelassíthatja a folyamatot, az az asszimiláció és az elvándorlás megfékezése. Ellentétben a népesedési trendekkel, amire a politikának gyenge, közvetett és csak a távoli jövőben mérhető befolyása van, az asszimiláció és az elvándorlás is kezelhető politikai eszközökkel.
Az asszimiláció lelassítására, azaz a nemzeti identitás ápolására a mostani, az MNT-n alapuló keretrendszer is alkalmas: a nyelvhasználat lehetőségek biztosítása, az oktatási- és kulturális intézmények, az anyanyelvi média fejlesztése jó alapot jelentenek a nyelv és a kultúra megmaradásához. A természetes asszimilációA vegyes házasságokban született gyermekeknek csak kisebb része vallja magát a kisebbségi kultúrához tartozónak. A szerbiai helyzet sajátossága pedig, hogy ha a vegyes házasságban az anya a kisebbséghez tartozik, a gyermek magát nagy valószínűséggel az apja nemzetiségének fogja tekinteni (tíz gyerekből kettőnek lesz magyar identitása), míg ha az apa a kisebbség, akkor ez a jelenség nem fordul meg, legfeljebb mérséklődik (tíz gyerekből ötnek lesz magyar identitása). A szórványban márpedig ezek a vegyes házasságok egyre gyakoribbak, ahogy a magyar intézmények száma a magyar lakosság számával párhuzamosan fogy. Ahol megszűnik a magyar templom és a magyar diszkó, ott a helyi magyarság aligha marad fenn két generációnál tovább.
Az elvándorlás ugyanakkor valóban kezelhető politikai eszközökkel: ha az okokat kutatjuk, elsősorban a nehéz gazdasági helyzet vezet oda, hogy a vajdasági magyarok elhagyják a szülőföldjüket - bár természetes, de a kisebbség megmaradása szempontjából különösen veszélyes jelenség, hogy éppen a fiatal, nyelvet beszélő, magas végzettségű társadalmi csoportok a legmobilisabbak. Ha az ő boldogulásuk biztosított lenne a szülőföldjükön is, kisebb lenne az elvándorlásból eredő létszámveszteség.
A területi autonómia hívei arra hivatkoznak, hogy egy magyar autonóm területen, ahol a helyi politikai vezetőket az ott élő közösség választaná meg, könnyebben lehetne biztosítani a nemzetiségek népességszámmal arányos képviseletét nemcsak a politikában, de a közalkamazottak és köztisztviselők között is (különös tekintettel a rendőrségre és az igazságszolgáltatás szerveire, ahol ma súlyosan alulreprezentáltak a magyarok). Szintén rendszeresen előkerülő feltételezés, hogy egy magyar területi autonómia területére szívesebben jönnének magyarországi-, vagy éppen európai befektetők, így ennek a területnek a gazdasági fejlődése leválhatna Szerbia egészének pályájáról, és magasabb foglalkoztatottságot, több jólétet biztosíthatna lakóinak.
Az MRM és magyarországi testvérpártjuk, a Jobbik mélységesen hisznek ebben az elvben, és abban is, hogy ez az elv a gyakorlatban is megvalósítható lenne, ha a vajdasági magyarság politikai vezetői ezt igazán akarnák. A vajdasági magyarok körében messze a legtöbb szavazatot begyűjtő párt, a VMSZ vezetői, ha el is fogadják a területi autonómiával járó pozitív változások ötletét, a szerb politikában általuk látni vélt „piros vonalat" azonban nem lépnék át, inkább folyamatosan tolnák kifelé a határait.
Alapvetően ez a stratégiai megközelítés az igazi ellentét a VMSZ és az MRM, vagy ha úgy tetszik a Fidesz és a Jobbik vajdasági politikája között, kiegészülve azzal, hogy a VMSZ a nyíltan kisebbségellenes egykori Szerb Radikális Párt utódpártjával vesz részt a belgrádi kormánykoalícióban (illetve számos településen a helyi önkormányzatban). Az MRM szemszögéből különösen frusztráló lehet az is, hogy a komolyabb pénzügyi- és logisztikai anyaországi támogatással rendelkező VMSZ könyörtelenül kihasználja erőfölényét a szavazat maximalizálás céljaira.
Nagyjából ez állt a „hazaárulózás" mögött, amikor a jobbikos demonstrálók májusban a budapesti Parlament előtt inzultálták Pásztor Istvánt.
A VMSZ stratégiája ugyanakkor szavazatokkal mérhetően is működőképes: az eddig elért, vitathatatlan eredmények, mint például Szerbia mai progresszív kisebbségpolitikája a nemzeti tanácsok nyújtotta kulturális autonómiával, illetve a kormányprogramban is szereplő, részben már konkrét, határidőt is kapott politikai- és gazdasági intézkedésekkel az elmúlt 20 év építkezésének eredménye.
A vajdasági magyarok politikai színpadán aligha marad meg a jelenlegi hatpárti felállás: a hat pártból több már ma is alig mutatja önálló élet jelét, jelentősebb társadalmi támogatás híján leginkább vezetőik saját ambíciói tartják őket életben - pusztán a politikai krédó, a pártszervek elhelyezkedése alapján jó néhány párt összeolvadása akár logikus lépésnek is tűnhetne. Hosszú távon valószínűleg megmarad a VMSZ-MRM párharc, a Jobbik magyarországi sikerei, és az abból fakadó több finanszírozási lehetőség miatt talán a jelenleginél még élesebben.
Bár a márciusi választás azt mutatta, a magyar választók a korábbiaknál nagyobb arányban szavaztak magyar pártokra, sok vajdasági magyar továbbra is szerb pártokban láthatja a politikai képviseletét - bár tény, a jelenlegi legnépszerűbb szerb mainstream pártok, az SNS és az SPS eddig nem célozták a magyar szavazókat, míg korábban a Demokrata Párt erőteljesen kampányolt magyar nyelven, magyar területeken is.