Igen, a nyugat-európai vezetők, németek, franciák, osztrákok, svédek tehetetlenek és álszentek. Előbb beszélnek összevissza, azután rákényszerülnek formailag legalábbis hasonló intézkedések meghozatalára, mint amilyenekért kárhoztatják a magyar kormányt. Nyilatkozataikban ragaszkodnak az emberi jogok tiszteletben tartásához, a közös európai menekültpolitika folytatásához, a drámai gyorsasággal zajló események hatása alatt azonban ők is nemzeti hatáskörben látnak neki Schengen lebontásának. Egyelőre ideiglenes jelleget emlegetnek, a többit majd meglátjuk.

Lehet szó két hétről, két hónapról, két évről. De Nyugaton még azért nem akarnak beletörődni abba, hogy szinte hetek alatt szétfoszoljon az az európai patchwork, aminek az összefércelésébe évtizedeket fektettek. Esetleg az motoszkál bennük, hogy ha a demokratikusan választott politikusok alárendelik magukat a fokozódó tömeghisztériának, akkor a szélsőséges radikalizálódás feltartóztathatatlanná válik. Talán mert lapozgatják a történelemkönyveket. Talán mert figyelik, mit történik az unió keleti országaiban. Ott is, ahol valós probléma a menekültáradat. És ott is, ahol még csak lehetséges fenyegetés.


Lambert Gábor, a Figyelő főszerkesztője

Nem tudni persze, hogy a verbális ragaszkodás ahhoz a kultúrkörhöz, amely létrehozta és mindeddig működtette az Európai Uniót, meddig képes elfedni a cselekvésképtelenséget. De ha erről is lemondanának, mi marad utána? Miért gondoljuk például, hogy a brüsszeli bürokrácia mindentől függetlenül, automatikusan utalja majd azokat a forrásokat, amelyekre évek óta épül a teljes magyar fejlesztési politika? Mi történt velünk, hogy szellemileg és fizikailag is ennyire kizártuk és ki is akarjuk rekeszteni magunkat a világból?

Tarthat két hétig, két hónapig, két évig, de akár két évtizedig is. Előbb-utóbb létrejön valamilyen új egyensúly. Valamifajta konszolidáció, amikor a kialakult rendezőelv szerint kell elszámolni, ki mit tett addig, egyénileg és kollektíven. Ezekben a napokban nagyszerű vágóképek születtek a magyar helyszínekről minden amerikai és nyugat-európai televízióban. Kétségtelenül nem egyszer tendenciózusan erősítettek rá vizuálisan is arra, amit az illiberális államokat dicsőítő szónoklatok már megalapoztak. A képek beleégnek a fogékonnyá tett nyugati tudatokba. Az erre ráerősítő, szokatlanul éles nyugat-európai politikusi támadások persze pótcselekvések is, amelyekkel viszonyítási alapnak jelölik ki Orbánt. Ám ha csillapodik a válság, lesz honnan visszakapaszkodni. Hacsak tényleg nem hisszük azt, hogy Oroszországgal és a keleti nyitással kiváltható mindaz, amit az Európai Unió még ebben az állapotában is jelent Magyarország számára.

2015. szeptember 15-e mérföldkő a menekültválság hazai történetében: életbe lépett a menekülttörvény. Mi vezetett idáig? Miért változott meg a német és az osztrák álláspont? Merre tart Európa? S miképpen látják a helyzetet a Figyelő munkatársai? Mától három napon keresztül szerkesztőink témában írt véleményét olvashatják. Egyetért? Másképp látja? Hozzászólásait az online@figyelo.hu címre várjuk!

Eddig megjelent jegyzetek:

Váczi István: Az a baj

Baka F. Zoltán: Halt

Dózsa György: A bazár bezár

Kovács Ágnes Lilla: Pengeélen